Nyitókép: MTI/Illyés Tibor
Losonczi Dávid ötödik lett a kötöttfogású birkózásban a 87 kilomgammos kategóriában a párizsi olimpiai játékokon. A magyar sportoló a szerdai elődöntőben elszenvedett vereséget követően a bronzéremért küzdhetett. Ellenfele a dán színekben versenyző Bisultanov volt, aki ellen alacsonyan lévő súlypontja miatt kifejezetten kellemetlen birkózni. A dán okat képviselő sportoló gyenge pontja azonban az állóképessége.
A bíró az első menet felénél figyelmeztette Losonczi, így az ellenfél jöhetett a földről, de nem sikerült megemelnie sem birkózónkat, így egy pontos vezetésével ért véget ez a felvonás.
A második menetben a magyar birkózó sokkal nagyobb lendülettel kezdett, és a bíró most a dánt figyelmeztette, így a Losonczi került előnybe. Sajnos a bíró épp akkor állította le a földharcot, amikor a magyar fiú akciót indított, ezért nem lett pont belőle. A ádn kapott lehetőséget földharcra, és sajnos ki is emelte Losonczit, és levitte a szőnyegről, ezért egy ponttal átvette a vezetést. A magyar birkózó sajnos a végére nagyon elfáradt, és nem tudott visszajönni a meccsbe, így az ötödik helyezést szerezte meg.